„Ha egy helyzet nem tetszik, változtasd meg.
Ha nem tudod megváltoztatni, fogadd el.”

Eckhart Tolle egyik előadásában hangzott el ez a sokat idézett mondat. Letisztult, igaz, és spirituális értelemben mély.
Mégis: sok ember számára megfoghatatlan, sőt néha kifejezetten frusztráló.

Nem azért, mert ne lenne igaz.
Hanem mert nem mindig vagyunk ott, hogy ezt valóban meg tudjuk élni.

Amikor a tanítás igaz – de mégsem működik

A coaching- és önismereti folyamatokban gyakran találkozom ezzel az állapottal:

Az ember ránéz az életére, a helyzetére, a kapcsolatára, a munkájára –
és csak ennyit tud mondani:

„Ami van, az nem jó.”

Nem jelenik meg tiszta irány,
nem rajzolódik ki új történet,
nem érhető még el egy mélyebb érték vagy tanulság.

És ilyenkor, amikor kívülről elhangzik a javaslat, hogy
„változtasd meg – vagy fogadd el”,
belül gyakran ez történik:

„Akarom elfogadni.
De nem tudom!”

Ez nem gyengeség.
Ez nem ellenállás.
Ez egy átmeneti állapot.

Az elhanyagolt harmadik lehetőség

A spirituális tanítások gyakran két lehetőséget mutatnak:

  • változtatás
  • elfogadás

De a valós emberi folyamatokban van egy harmadik szakasz:

amikor még egyik sem lehetséges

Nem tudok változtatni, mert nincs erőm, irányom, képem.
Nem tudok elfogadni, mert túl sok, túl fájdalmas, túl bizonytalan.

És ilyenkor nem az a kérdés, hogy „mit kellene tennem”,
hanem az, hogy:

hogyan tudok kapcsolódni ahhoz, ami van – anélkül, hogy meg kellene oldanom vagy el kellene engednem.

Mi történik valójában ebben az állapotban?

Ez az a fázis, amikor még nincs történet,
nincs „miért”,
nincs tanulság.

Csak egy nyers tapasztalat van:

  • feszültség
  • fáradtság
  • elégedetlenség
  • belső zaj vagy épp üresség

Ilyenkor a spirituális „elfogadás” túl nagy ugrás.
Coaching szempontból pedig még nem lehet értékekről vagy narratíváról beszélni.

A legfontosabb lépés ilyenkor nem előre van – hanem befelé.

Elfogadás helyett: kapcsolódás

A valódi folyamat így indul:

 „Kapcsolódj ahhoz, amit most átélsz.”

Nem kell megszeretni.
Nem kell megérteni.
Nem kell megmagyarázni.

Elég ott maradni vele.

Amikor ez megtörténik – biztonságos térben, ítélet nélkül –,
lassan megjelenik

  • egy mondat.
  • egy érzés.
  • egy belső mozdulás.

Például:

  • „Elegem van.”
  • „Ez most sok.”
  • „Nem akarom tovább így.”

Ez még nem megoldás.
De már életjele annak, hogy valami mozdulni kezd.

Innen születik meg a változás – vagy az elfogadás

Amikor van már kapcsolódás,
akkor idővel megjelenik a történet is:

  • mi volt eddig,
  • mi változott meg bennem,
  • mit nem akarok tovább.

Ebből bontakoznak ki az értékek:

  • mi fontos nekem,
  • mit szeretnék megőrizni,
  • hol húzódik a határom.

És csak ezután, természetes módon, gyakran minden különösebb erőfeszítés nélkül,
megjelenik az elfogadás.

Nem mint feladat.
Nem mint spirituális elvárás.
Hanem mint belső megnyugvás.

Amit talán érdemes másképp néznünk

Nem minden élethelyzet kér azonnali változtatást.
És nem minden helyzet érett még az elfogadásra.

Van, amikor egy ideig az egyetlen valódi lépés ez:

megengedni magunknak, hogy még úton vagyunk.

Ez nem elakadás.
Ez a változás előszobája.

A következő bejegyzésben arról fogok írni, hogy hogyan lehet ezt a „köztes állapotot” kezelni.