Ez az írás a női erő természetes újraértelmezéséről szól – arról, hogyan válhat az önazonosság a legnagyobb erőforrásunkká.

 

Képzeljünk el egy világot,
ahol a nők nem férfiként próbálnak érvényesülni,
hanem egyszerűen „csak” nőként — teljesen, hitelesen, önazonosan.

Néhány hete egy konferencián hallottam valamit, ami megállított.
Egy előadó elmesélte, hogy megkérdezett férfi vezetőket:
„Mit gondolnak a női vezetőkről?”
És több válasz is így hangzott:
„Nem értjük, miért akarnak a nők férfiként harcolni.
Miért nem adják egyszerűen csak önmagukat?”

Őszintén? Elsőre felhúztam a szemöldököm.
Aztán elgondolkodtam.
Lehet, hogy tényleg így van.
Lehet, hogy mi, nők, valóban harcolunk – de nem a férfiakkal.
Hanem önmagunkkal.

Harcolunk, mert azt tanultuk, hogy a sikerhez erő kell.
Teljesítmény. Kontroll. Gyorsaság.
És közben észrevétlenül elveszítjük a női vezetés legnagyobb erejét:
az empátiát, az intuíciót, a kapcsolódás képességét.

Egy férfi világban nőként vezetni sokszor olyan,
mintha magas sarkúban próbálnánk hegyet mászni.
Fel lehet jutni a csúcsra –
csak közben feltöri a lábunkat a cipő.

Pedig talán nem a harc a válasz.
Hanem a felismerés,
hogy nem kell senkihez hasonlítanunk.
Nem kell más mintáját hordani –
mert nekünk is van sajátunk.

Az értékek, mint belső iránytű

Az értékalapú coaching egyik legfontosabb kérdése így hangzik:
 „Mi az, ami igazán fontos neked?”

Amikor ezt a kérdést először feltesszük,
gyakran automatikus válaszokat kapunk: család, siker, biztonság, fejlődés.
De ha kicsit mélyebbre megyünk, valami sokkal személyesebb bukkan elő.

Olyan értékek, mint az őszinteség, a belső béke, a harmónia, a kapcsolódás,
vagy épp a szabadság.

Ezek az értékek nem elvont szavak.
Ezek a mozgatórugóink.
És ezek adják a döntéseink, a viszonyulásaink és a vezetői jelenlétünk alapját.

Amikor látom és felvállalom, hogy mi mozgat belülről,
akkor már nem akarok minden külső elvárásnak megfelelni.
Akkor nem az elismerésből, hanem a belső bizonyosságból táplálkozom.

És onnantól a vezetés nem küzdelem többé,
hanem kapcsolódás – másokhoz és önmagamhoz.

Sebezhetőség, mint erő

Én is sokáig hittem, hogy akkor vagyok jó vezető,
ha mindig erős vagyok, ha mindent tudok,
ha soha nem ingok meg.

Aztán rájöttem: a legnagyobb erő néha abban van,
hogy megengedem magamnak a sebezhetőséget.
Hogy merek kérdezni.
Merek figyelni.
Merek lassítani.

A női vezetés az erőt nem mutatja, hanem újradefiniálja.
A női erő nem a kontrollban,
hanem a kapcsolódásban, és az áramlásban rejlik.

Visszatérés önmagunkhoz

Nem könnyű út ez.
De talán pont ebben rejlik a női vezetés új mintája:
nem másoljuk a férfiakat,
hanem visszatérünk önmagunkhoz.

Mert ha mi, nők, tudjuk, kik vagyunk,
és ehhez hűek maradunk,
akkor nemcsak a békénket találjuk meg,
hanem egy új kultúrát mutatunk –
ahol az erő nem a hatalomban,
hanem az emberi értékekben nyilvánul meg.

És ha legközelebb azt kérdezi valaki:
„Honnan meríted az erődet?” —
talán elég lesz annyit mondani:
„Abból, hogy tudom, ki vagyok.”